4. / 5

Összerendezés

Mind a hat szakaszban - a szamádhihoz vezető természetes úton – létfontosságú, hogy ne próbáljuk meg erőltetni a dolgokat, hanem hagyjuk, hogy a folyamat magától bontakozzon ki.

Habár hat szakaszt lehet behatárolni a szuszokán gyakorlatában, az első kettő – a számolás és a követés - a legfontosabb. Ha ezt megtapasztaljuk, a többi már magától következik. Ne akadjunk el abban, hogy elemezzük a fejlődésünket, vagy hogy megpróbáljuk meghatározni, hogy a hat szakasz közül melyiket értük el - csak maradjunk a légzéssel! A légzéssé kell válnunk, ez a leglényegesebb pont! A lélegzés természete persze folyamatosan változik, valamikor mélyebbé, valamikor felszínesebbé válik, attól függően, hogy dolgozol, szútrázol vagy zazent ülsz, de semmi se tántorítson el attól, hogy addig folytasd, amíg már nem tudod megmondani, hogy te vagy-e, aki lélegzel, vagy a légzés az, ami magától lélegzik. Ezt az állapotot addig a pontig kell mélyíteni, ahol már el van vágva minden kapcsolat a külvilággal, és egyáltalán semmi sem lép be a tudatosságodba, semmi sem érinti meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az érzékek le lennének zárva, érzékelés van!, de nem érint meg, nem ragad el az, amit érzékelsz, a tudat nem vándorol a felbukkanó jelenséggel. Külsőleg a helyes módja annak, hogy minden kapcsolatot elvágjunk az, hogy összegyűjtjük a tudatot egyetlen pontba, és fenntartjuk az abszolút figyelemnek és tiszta tudatosságnak ezt az állapotát. Belsőleg pedig azt jelenti, hogy kerülünk mindenféle ragaszkodást. Ne akadjunk fenn gondolatokban vagy képzelgésekben – csak hagyjuk, hogy a levegő ki-be áramoljon, és maradjunk a szuszokánnál, vagy a koanunknál. Engedjük, hogy a felbukkanó képek kedvükre jöjjenek-menjenek – mint ahogy egy vetítővásznon változnak a képek – de tartsuk összpontosítva a tudatosságunkat a lélegzetünkön, ne engedjük, hogy bármi egyéb megmaradjon a tudatunkban, amíg csak mi és a légzésünk eggyé nem válik.

A légzés sohasem áll le, egész idő alatt velünk van. Csak fenn kell tartanunk a figyelmünket az áramlásán. Ha felbukkannak is gondolatok, ha kívülről be is hatolnak ingerek, csak folytassuk tovább szünet nélkül! Adjunk bele mindent, és rendíthetetlenül haladjunk előre! Nem számít, mi jön, ne engedjük, hogy akadállyá váljon! Ha hiányzik a bátorságunk, hogy megszakítás nélkül haladjunk előre, el se kezdjük! Sohasem fog a tudat igazi megértéséhez vezetni, ha csak úgy immel-ámmal gyakorolunk. Ha meg akarjuk érinteni az Igaz Tudatot, amely mindannyiunkat összeköt, nem szabad, hogy megállítson egyetlen felmerülő probléma sem.

Bodhidharma az ilyen kitartást egy fal szilárdságához hasonlította: „Elvágni minden kapcsolatot a külső dolgokkal, és elengedni belül minden aggodalmat; amikor a tudatunk olyan, mint egy szilárd, magas fal, akkor vagyunk egységben az Úttal.” De ezt nem úgy kell elképzelnünk, hogy kemények és merevek vagyunk. Akár ülünk, akár állunk, vagy a mindennapi élet tevékenységeivel foglalkozunk, tartsuk fenn a légzéstudatosságunkat! Ha így haladunk tovább, a zajos, kellemetlen gondolatok, amelyek megtöltik a tudatunkat, végül lecsendesednek, és minden elképzelés, amit valaha szükségesnek gondoltunk, eltűnik. A mai világ kihívásai nem kedveznek ennek, de ha őszinte erőfeszítéssel folytatjuk, végül egy olyan tudatállapotot fogunk megvalósítani, ami feszes és teljes, egy tudatállapotot, ami olyan nyugodt és tiszta, mint az óceán mélye, sem szél, sem hullám nem érintheti.

A koanmunka és a szuszokán nem arról szól, hogy elérjünk egy nyugalmas állapotot; a teljes életenergiánkká kell válniuk, amelyben az egész test részt vesz, és amelyben teljesen nyitott belső szemmel vagyunk jelen. A Mu-monkan első példázata világosan elmagyarázza: A zazennek magába kell foglalnia a tudatunk minden ízét, és a létezésünk minden ízét, „mind a háromszázhatvan csontot és ízületet, és a nyolcvannégyezer szőrtüszőt”. Ilyen teljes tudatosság mellett akármilyen gondolatok és képzelgések is vannak, hamarosan elenyésznek. Az igazi zazenben az én dualisztikus elképzeléseiből egy cseppnyi sem marad. A létezésünk betölti a világegyetemet, és ez a létezés az, ami szavakat mond, ami mozgatja a testet, ami tovább csinálja a mindennapi élet tevékenységeit. Csak akkor van bármiféle értelme a koanmunkának, amikor megvalósítjuk ezt a belső esszenciát. A zen nem egy önkívületi állapot – a szemek teljesen nyitva vannak, a fülek teljesen nyitva vannak, a tudat teljesen nyitva van, a külső és a belső világ egy. Nem számít, hogy a zendóban ülsz, sétálsz, vagy a kertet rendezed: az esszencia ugyanaz.

„Nincs tudat” tudat

Így egyesítjük a tudatunkat, hogy egyáltalán semmi felesleges ne maradjon! Ez az az állapot, amit úgy hívunk „nincs tudat”, amelynek a természetét lehetetlen elmagyarázni, ezért úgy írjuk le, mint „teljesen egyesített tudat”. A tudatnak mindig tisztának, hatalmasnak és áttetszőnek kell lennie. Ez nem arról szól, hogy ragaszkodjunk az elképzeléshez, hogy egy üres tudatot tartsunk fenn, vagy szüntelenül azt ismételgessük magunknak, hogy kerüljünk minden gondolatot – ez még mindig káprázat, és ezt is meg kell haladnunk. És természetesen ne kezdjünk el könyvekben vagy mások szavaiban megértést keresni – ez csak bizonytalanságot szül, és a tudat céltalan kószálásához vezet, és gyorsan szétszórja a maradék koncentrációnkat is, amit a zazenben összegyűjtöttünk. Amikor tele van gondolatokkal, az elme, hajlamos elcsüggedni és aggodalmaskodni; amikor megszabadult tőlük, természetszerűleg friss és nyugodt lesz. Az arckifejezésünk kitisztul, és az életünk megtelik fénnyel. Ebből születik meg az igazi létezés és élet.

Nézz a lábad elé!

Ez a fenti leírás azonban nem fejezi ki a zazen teljes célját. A zen templomok bejáratánál gyakran látjuk felírva a kyakka shoko szavakat: „Nézz a lábad elé.” Ezek a szavak azt mondják nekünk, hogy legyünk tudatában mindennek, amit teszünk. Figyelmesen vesszük le a papucsunkat vagy a cipőnket, úgy, hogy később senkinek se kelljen megigazítania. A bejáratnál oldalt tesszük le a cipőnket, nem középen, hogy mások könnyebben ki tudjanak bújni a cipőjükből. Egyszóval, még ahhoz is folyamatos tudatosság, és figyelem kell, hogy hogyan vesszük le a cipőnket.

A kyakka shoko természetesen nem csak a lábunkra és a cipőnkre vonatkozik. Arra emlékeztet, hogy maradjunk figyelmesek az életünk minden területén. Ha a szobánkat rendben tartjuk, akkor az otthonunk is rendben van, ezután a szomszédságunk következik, majd a társadalomban teremtünk rendet. Ily módon, lépésről lépésre az országban, a természetes környezetünkben, és végezetül az egész bolygón rendet teremtünk. Ekkor az egész világegyetem rendbe jön. Ekképpen, amikor a saját tudatunkat megzabolázzuk, ez körben kiterjed, és magába foglalja az egész bolygót, és aztán az egész világegyetemet. A saját tudatunkat egyesíteni, rendbe rakni azt jelenti, hogy kijavítjuk és rendbe rakjuk a társadalmat.

„Amikor megetted a kásádat, ne felejtsd el elmosni az evőtálkádat!”- mondta Joshu mester, és ezzel megmutatta nekünk, hogy a rendteremtés folyamata nem egy különleges vagy szokatlan dolog. Egyszerű és természetes életet élni egyszerű és természetes módon. Ha ezt tesszük, a rend természetes módon és magától megnyilvánul – semmi különlegeset nem kell tenni, hogy létrehozzuk vagy fenntartsuk. Ha az életmódod rendben van, és a tudatod kreatív, teremtő energiái teljesek és kitartóak, akkor körülötted is minden rendbe jön spontán és természetes módon. Ez az élő zazen, amely egész életünk során hasznos.

Amikor a Buddha a Keselyű-csúcson beszélt, a sokaság elé tartott egy szál virágot. Ez nem csak egy akármilyen virág volt – ez a Buddha tapasztalata volt, a Buddha esszenciájának a megnyilvánulása.

A zen meditáció kiterjesztése

Még ha igaz lenne is, amit néhányan olyan lekicsinylő módon megfogalmaznak, hogy az ember csak egy másik állatfaj, akkor sem csak azért vagyunk itt, hogy evéssel és alvással töltsük az életünket. Ha egyszerűen úgy élünk és halunk meg, mint ahogy az állatok, akkor az emberi létezésünknek nincs semmi jelentősége. Ahhoz, hogy embernek nevezhessük magunkat, emberséggel és méltósággal kell élnünk. Nem pusztán azért élünk, hogy felhalmozzunk, és kielégítsük a vágyainkat. Az életünk, a tudatunk milyen fényesen tud ragyogni, és megvilágít mindent, amivel csak találkozunk! A zen az isteni fény közvetlen megvalósítása, ahogy itt és most létezik belül, a testünkben. Megvalósítani a szútrák páratlan tanítását: hogy árad a testünkből, hogy kifejeződik minden szavunkban és minden cselekedetünkben – ez a lényeg! Ha ezt nem tapasztaljuk, akkor a zenünk nem valódi. Csodálatos emberi tudatunkkal és lelkünkkel nem lehetünk pusztán állatok; az az elhivatottságunk, hogy az életünket a lehető legjobban éljük le. Ez az a megértés, amit Joshu mester kifejezett, hogy segítse a fiatal szerzetes mély megértését. Ha úgy tekintünk a zazenünkre, mint valamire, ami független a tényleges mindennapi életünktől, akkor egyáltalán semmi értelme sincs az egésznek.