3. / 5
A tudat egyesítése
Egyesítsd a tudatodat!
Ez az összeszedett állapot azonban önmagában nem elég ahhoz, hogy létrehozza az összeszedettség fent említett harmadik típusát: a tudat egyesítését.
A zen képzésben létfontosságú az egyesített tudat megvalósítása, hiszen legtöbben nem a magunk nyugodt világában élünk, másoktól elvágva, hanem ehelyett folyamatosan a mindennapi élet követelményei bombáznak bennünket.
Természetesen vannak a mindennapokban fontos dolgok is, amelyek alapos megfontolást igényelnek, de annak nagy része, ami megtölti a fejünket, teljesen szükségtelen. Állandóan visszajátszunk érzelmileg túlfűtött helyzeteket, és szüntelenül személyes kapcsolatokon töprengünk leterhelve ezáltal a tudatunkat olyan gondolatokkal, amelyek valójában nem számítanak. Az egyik emlék a másikhoz vezet, és létrehozza az elképzeléseknek egy végtelen láncát, amely felhőbe burkolja a tudatosságunkat, és összezavarja tudatunk működését.
Végül már odáig jutunk, hogy képtelenek leszünk pontosan megítélni a helyzeteket, és ezért nem megfelelően cselekszünk.
A zenben a szuszokán vagy a koangyakorlás az, amin keresztül a tudat egyesítését el lehet érni.
A légzésszámláló meditáció és a tudat egyesítése
A szuszokán, ami szó szerint azt jelenti, hogy légzésszámláló meditáció, a legalapvetőbb gyakorlat a zenben a tudat összerendezésére. Ez nem pusztán légzésgyakorlat, ahogy gyakran tekintenek rá még tapasztalt zen-gyakorlók is, hanem inkább elsődleges eszközünk abban, hogy a tandenben összegyűjtsük a „chi”-t, az energiát, és a tudat gyökerének alapos megtisztításához vezet.
A hagyomány szerint a szuszokán hat „csodálatos kapuból” áll, vagyis hat állapotból vagy stádiumból.
-
Az elsőt „su”-nak nevezik (szó szerinti jelentésben: számolni). Ebben a szakaszban az ember számol, és közben a belégzést és a kilégzést figyeli.
-
A második a „zui” (követni), amelyben az ember összhangba kerül a légzéssel, és egyszerűen követi a levegő mozgását, ahogy az ki- és beáramlik.
-
A harmadik a „shi” (megállni), amelyben a tudat összpontosítva van egy egységállapotban.
-
A negyedik a „kan” (megfigyelni), amelyben az ember tisztán és közvetlenül belelát az egész létezés igaz természetébe.
-
Az ötödik a „gen” (visszatérni), amelyben a mindentlátó szemet, melyet a „kan” állapotban valósítottunk meg, befelé fordítjuk, hogy tisztán lássunk belül, önmagunkban.
-
A „jo”, ahol az ember eléri azt az állapotot, amelyben annyi sem marad, mint egy pont, az önmagunkra vonatkozó gondolatok teljesen eltűnnek.
1. A számolás lépcsője
A szuszokánban a kilégzésnek hosszúnak és egyenletesnek kell lennie. Egyik légzés a másik után, lélegezzünk be és ki a teljes testünkkel, megtartva a középpontunkat az alhasban, és figyelve arra, hogy ne erőltessük a kilégzést, mert ez megakadályozza a kiterjedt, szabad légzést, amely a zazenhez szükséges. A teljes kilégzés 10-15 másodperc legyen (vagy kezdőknél 8 másodperc, és 8 másodperc belégzés, úgy hogy körülbelül 4 teljes légzésciklus legyen egy percben) és fontos, hogy ezt erőltetés nélkül érjük el. Ahogy hozzászokunk ehhez a fajta légzéshez, a kilégzések egyre hosszabbak lesznek, míg a belégzések hossza körülbelül ugyanolyan marad.
Ahogy már az előzőekben említettük, a szuszokán első szakasza a légzés számolása; a számolás önmagában nem létkérdés, de kezdetben segíti a figyelem összpontosítását a légzés folyamatára. Lassan terjesszük ki a lélegzetünket, és legyünk egyek minden számmal, nyugodtan, nem sietve, minden feszültség nélkül. Általában véve egytől tízig számolunk, de lehetséges egytől százig vagy egytől ezerig is számolni, vagy akár csak az „egy”-et ismételgetni újra és újra. Hagyjuk, hogy a kilégzés teljes és tökéletes legyen, segítve a folyamatot a két kis könnyű nyomással a légzés végén, amit fentebb már leírtunk. Ez egy nagyon kényelmes légzési ciklushoz vezet.
Újra csak hangsúlyoznám, hogy a szuszokánban a légzést nem szabad erőltetni vagy mesterségesen szabályozni, mivel ez egyszerűen korlátozná a légzési folyamatot. Ne automatikusan számoljunk, hanem lazán, mégis teljes figyelemmel. Szüntelenül és teljes odaadással hozzá kell szoktatnunk magunkat ehhez a figyelmes számoláshoz. Lélegezzünk ki az alhasból nyitottan, lazán, amíg a hasunkat teljesen üresnek nem érezzük, addig míg a hasunk már nem tud jobban visszahúzódni. Ekkor a belégzés spontán megkezdődik. Ha túlságosan elsietjük vagy elkapkodjuk, a gyakorlásunk túl mechanikus lesz, a tudatunk nyugtalan marad, és képtelenek leszünk a mély koncentráció állapotába merülni. Az elején a felsőtest hajlamos nagyon hátradőlni, és a has mozgása természetellenesnek tűnik, nagyon el vagyunk foglalva azzal, hogy hogyan megy, jól csináljuk-e vagy nem. Ahogy az ülésünk megérik a folyamatos gyakorlásban, egész természetesen rajta tudunk maradni a légzésen, és a testünk teljes harmóniában lesz a légzés ritmusával. Összpontosítsunk minden egyes lélegzetre, egyikre a másik után, a tudatosságunkat helyezzük a tandenbe, és töltsük meg energiával. Minden egyes lélegzet teljes legyen, aztán felejtsük el, és menjünk tovább a következőre! A felszínes koncentrációnak nincs értelme – azt kell éreznünk, hogy a lélegzetünk áthatol a földön egészen a világegyetem legvégéig. Ne legyenek rések a koncentrációnkban a légzések között. Így folytassuk, az egyik koncentrált légzéssel elvágva az előzőnek minden gondolatát. Elvágni, elvágni, elvágni, amíg már nem lesz helye kósza gondolatoknak, nem lesz helye az én elképzeléseinek, nem lesz helye belső zajnak. A testünk, a zendó, a teljes világegyetem, mind benne van ebben a légzésre figyelő totális fókuszban, a tudatnak ebben a teljes egyhegyűségében. Nem marad semmi, amiben meg lehetne kapaszkodni, amire támaszkodni lehetne.
Ez az állapot a szuszokán szamádhija, ahol csak a légzés és a számolás marad, az ember a légzéssé vált, a tudat semmi mással nincs elfoglalva. Ez az állapot a szuszokán első „csodálatos kapuja”, a „su”.
2. A követés lépcsője
Ilyen módon kövessük a bejövő és kimenő levegő útját reggeltől estig.1 Számoljunk, és számoljunk, és csak számoljunk tovább, akár zazent gyakorlunk, akár nem! Számoljunk, akár állunk, akár ülünk, akár alszunk, akár ébren vagyunk! Ahogy folytatjuk, a belégzés és a kilégzés teljesen természetessé válik, és végül belépünk egy tiszta, nyitott állapotba, amelyben a tudat és a légzés teljes egysége valósul meg, ahol többé már nem szükséges számolni, hogy az segítse összpontosítani a figyelmünket. Ez az állapot, amelyben a tudatosság és a légzés eggyé vált, amelyben már nincs szükség számolásra, a „zui” (követés).
3. A megállás lépcsője
Aztán, egy bizonyos ponton minden tudatosság eltűnik. Ez a „shi” állapota, a „megállás”. Azt, hogy ez mikor fog megtörténni, nem lehet megjósolni. Természetesen kell megtörténnie, nem lehet létrehozni vagy erőltetni.
4. A látás lépcsője
Valamikor az után, hogy ez a „megállás” megtörténik, újra visszatérünk a tudatosságunkhoz: ez a „kan” (látni). Megint csak nem tudjuk szándékosan előidézni ezt az állapotot, magától kell megtörténnie.
5. Az elfelejteni önmagunkat lépcsője
Ezt követően van a „gen” lépcsője, ahol teljesen elfelejtjük önmagunkat. Ez azt jelenti, hogy megfeledkezünk magunkról, megszűnik az önreflektív tudatosság, pl. az, hogy én csinálom.
6. A kitisztult tudat lépcsője
Végül a „jo”, az a tudatállapot, amely fényes, tiszta és átlátszó.
Footnotes
-
Ez a pont már egy gyakorlott meditálót feltételez. Ha idő előtt kezdünk hozzá, akkor ez az állandó figyelem és számolás zavart okoz, sem a számolásra-légzésre, sem az egyéb tevékenységre nem tudunk összpontosítani. Amíg nem valósítottuk meg a teljes összpontosítást, addig ne próbálkozzunk vele! ↩